“A jövő formálása az ifjúság felelőssége, az ifjúság szemléletének formálása a miénk!”
A Kazinczy nyerte az iskolások versenyét

2013-12-11

Az iskolások versenyét a Kazinczy csapat nyerte, így ők indulhatnak majd a budapesti döntőben. A tíz általános iskola csapatait és vezetőit a versenyt megelőzően Jenei János a kerületi testnevelő-közösség vezetője köszöntötte, és és mondott köszönetet Tóth Endrének a házigazda intézmény igazgatójának a vendéglátásért. Ezt követően Varga Norman ifjúsági referens nyitotta meg a programot, majd kezdetét vette a megmérettetés.

Az alsó tagozatosok gigászi küzdelmeket vívtak egymással, és a közel 200 diákot felvonultató versenyen sokan biztatták kedvenceiket a pálya mellől is. A kerületi önkormányzat és a Csepeli Városkép Kft. támogatásával létrejött eseményen a versenyzők némi csokoládé és üdítő segítségével azonnal pótolhatták a feladatok elvégzése közben elveszített energiát. A végig sportszerű versenyhez a Jedlik gimnáziumból érkező tanulók nyújtottak nagy segítséget, akik a gyerekek testi épségére is ügyeltek. A végső sikert a Kazinczy tanulói szerezték meg a házigazda ÁMK és a Kölcsey diákjai előtt, így ők képviselhetik majd Csepelt a jövő tavaszi fővárosi versenyen.

Iskolások játékos-sportvetélkedője, végeredmény:

1. Kazinczy

2. ÁMK

3. Kölcsey

csepel.hu

1212 Budapest, Rákóczi tér 34.
Tel.: +36 70 7777 - 020

e-mail: info@vitalistab.hu
www.facebook/vitalistab