“A jövő formálása az ifjúság felelőssége, az ifjúság szemléletének formálása a miénk!”
Alapítványi est a Vermes iskolában

2013-12-01

A hétvégén rendezett „Többet, jobban, eredményesebben!” Alapítvány estjén zenés szórakoztató műsorral készültek a Vermes Miklós Általános Iskola tanulói. Tóth Ferencné intézményvezető a zsúfolásig megtelt tornacsarnokban köszöntötte a megjelent vendégeket, köztük Tóth János tankerületi igazgatót, Kováts Dániel önkormányzati képviselőt, ifjúsági tanácsnokot, Varga Norman ifjúsági referenst, a Csepeli Városgazda Zrt. képviselőit, valamint a kerületi iskolák és óvodák intézményvezetőit.

Vukovich Zoltán, az alapítvány kuratóriumának elnöke arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy a megvásárolt jegyekből és az adó egy százalékából befolyt bevételekből a tanintézet oktatási tevékenységet segítik. A korábbi alapítványi est adományaiból a diákok nyelvvizsgáinak díját és kirándulásokat finanszírozták, valamint projektort és kamerát vásároltak.

A csepeli önkormányzat képviseletében a közönséget köszöntötte Kovács Dániel is. Beszédében hangsúlyozta, hogy fontosnak tarja a diákok kibontakozását, akik ilyenkor megmutathatják tehetségüket, szorgalmukat nem csak a tanulásban, hanem a művészetekben is.

Ezt követően az iskola tanulói ír tánccal nyitották meg a műsort. A 28 színvonalas produkcióban a zenéé volt a főszerep. Lágy és ritmusos dallamokat szólaltattak meg a diákok hegedűn, zongorán, furulyán, majd a színpadon tréfás előadásokat mutattak be. A nyolcadikosok szépen táncolt keringője után nagy sikert aratott a szülők és a tanárok könnyűzenei meglepetés záró tánca.

csepel.hu

1212 Budapest, Rákóczi tér 34.
Tel.: +36 70 7777 - 020

e-mail: info@vitalistab.hu
www.facebook/vitalistab